Csúcstermés paprikából egyszerűen? Ez az öntöző műtrágya a titka! – Gazdariport

Címkék: agromaster , agrulution phlow , agrulution special , icl műtrágya , paprika termesztése , zöldségtermesztés ,

A növénynek jobb, a termelőnek egyszerűbb velük a tápoldatozás, ráadásul úgy érhető el 20 kg/m2 csúcstermés hófehér húsú étkezési paprikából, hogy egy árkategóriában maradunk a hagyományos műtrágyákkal. A Csongrád-Bokroson 2550 m2 fóliasátorral dolgozó Szakál László emiatt vallja, hogy aki egyszer kipróbálja a paprikatermesztésben az ICL műtrágyákat, azoknak nincs visszaút, hiszen szavaival élve: „ki akarna saját magának rosszat”. A bevált tápanyagokról kérdeztük, ami mindössze néhány termékkel sikeresen kiváltotta a korábbi mono műtrágyákra épülő gyakorlatot.

Szakál László Csongrád-Bokroson foglalkozik családjával 2550 m2 területen fóliás zöldségtermesztéssel a helyi sívó homoktalajokon, ami a termelő bevallása szerint „maximum arra jó, hogy nem borul ki tövestől a paprika”. Azonban ahol mások csak kihívásokat látnának, ott egy élelmes termelő látja a lehetőségeket is. A szinte már tőzeges termeléshez hasonlító közegben ugyanis sokkal egyszerűbb kutatni és kísérletezni új, hatékonyabb tápanyagokkal. Ezek terén Szakál Lászlónak két célkitűzés a legfontosabb: olyan tápanyag legyen, aminek a megvásárolt hatóanyagtartalma 100%-ban hasznosul, és ahol lehet, ott jobb műtrágya-technológiával rövidítse le a munkaórákat. Elmondása szerint 3 éve amiatt figyelt fel az ICL műtrágyákra, mert a segítségükkel mindkettő maradéktalanul teljesült.

Kevesebb munkaórával, egyszerűbben megtermelt 1. osztályú paprikatermés – Szakál László ezért váltott az ICL műtrágyákra Csongrád-Bokroson.

„Őszinte leszek, a legfontosabb célom az volt, hogy úgy tartsam fenn vagy növeljem a terméseredményeket, hogy kevesebb órám menjen el a tápoldat beállításával és kijuttatásával. Az ICL műtrágyák közül emiatt próbáltam ki először a legrosszabb adottságú sátramban az Agrolution Special öntöző műtrágyát, és látványos volt a különbség! A terméseredmény felzárkózott a jobb adottságú sátrakhoz, amihez pedig nem kellett más, mint egy kis magnézium- és kalciumkiegészítés mellett ez a tápanyag. A benne található kalciumkiegészítés és a mikroelemsor nagyban megkönnyítette a dolgomat. Azóta több év telt el, Rácz Gáborral, az ICL területi képviselőjével együtt dolgozva teljes műtrágyatechnológiát építettünk ki az ICL termékekből. Dolgoztam Combino, majd Novelist fajtákkal, sikerült 20 kg/m2 terméseredményt beállítani, így mára már a teljes 2550 m2-en az összes sátramban ICL műtrágya jelenti az alapot. Részletes talajvizsgálati eredményeim vannak, a bevált dózisokat az EC és pH eredmények mentén finomhangolom, ami a növények időszakos fejlődése során bekerülhet még a keverékbe, az egy kis plusz kalcium, magnézium vagy nitrogén, de ezek elenyészőek az ICL-es tápanyagok mellett” – meséli a termelő.

Kimagasló tápanyagtartalom, a tápanyagfelvételt fokozó savazóhatás és komplett mikroelemsor – az Agrolution Special komplex öntözőműtrágya felveszi a versenyt a mono műtrágyákkal.

Milyen ICL műtrágyákból tevődik össze a rekordtermést biztosító ICL műtrágya-technológia a paprikatermesztéshez?

Idén kínai kel után kerül kiültetésre a paprika a sátrakba, Szakál László célkitűzése, hogy az április közepi start után a Multiflow paprikával is beállítsa a korábbi 20 kg/m2 terméseredményeket a mono műtrágyázást kiváltó komplex termékekkel. Ehhez három termékcsaládot kombinál a fóliasátrakban az ICL műtrágyák közül.

1., Talajfeltöltés – Agromaster részben burkolt NPK műtrágyák

Az állományok optimális táplálásához a fóliákban a talajfeltöltést talajelemzésre alapozva Agromaster 16-8-16+5MgO+16SO3 összetételű, 5-6 hónapos hatóidejű burkolt műtrágyára bízzák. A burkolt szemcsék ellenállnak a kimosódásnak, a szabályozott tápanyag-feltáródásnak köszönhetően pedig a teljes tenyészidőszakban ott lesz a növekedést segítő nitrogén a gyökérzónában is. A tápanyag foszfortartalma a gyökeresedést is serkenti.

Alkalmazott dózis: 25 kg dózis sátranként, kalcium-nitrát és magnézium szulfát társaságában.

„A fóliákban hetente Amalgerolt is juttatok ki, az alapkezelést ezek a termékek nálam tökéletesen lefedik.”

2., Indító gyökereztetés Agrolution pHLow

Szakál László a paprikapalánták indító gyökereztetését az ICL Agrolution pHLow (ph-csökkentő) öntöző műtrágyájára bízza, amit úgy terveztek, hogy kimondottan kemény öntözővizekben is megőrizze hatékonyságát. A kiváló tisztaságú hatóanyagokat tartalmazó tápanyag az összes fémes mikroelemet (vas, mangán, bór, molibdén, réz, cink) kelátkötésben tartalmazza a gyors felszívódáshoz. Savazó hatása pedig nemcsak az öntözővíz pH korrekciójának kedvez, de fokozza a növények tápanyagfelvételét, így biztosak lehetünk, hogy a kivitt tápelemek 100%-a hasznosul a pénzünkért cserében.

„Nálam az Agrolution pHLow 10-50-10+mikroelemcsomag öntöző műtrágya a gyökereztetés titkos fegyvere. Nagyon jó tápanyag az indításhoz, a hatását mindig szemmel követem. Rászánom az időt, kiföldelem a gyökérzónát, szemügyre veszem a változást, visszatemetem. A kijuttatás után 2-3 nappal a növényeim csak úgy lökik ki magukból a gyökérzetet. Egyszer juttatom ki 1500 liter vízben elkeverve 0,7 kg-ot. Sok a foszfor a talajaimban, így én nem ismétlem a kijuttatást.

Általános alkalmazás mértéke heti 40-50 kg/ha javasolt koncentráció 0,8-1,5 g/l.

Az ICL műtrágyákkal a köttetéstől a lombnevelésen át a termésképzésig minden egyszerűen adott az optimális fejlődéshez a növényeknek.

3., Lombnevelés, terméskötődés, termés: Agrolution Special öntöző műtrágyák

Az állomány további táplálását az ICL több az egyben öntöző műtrágyájára, az 14-8-22+5CaO+2MgO+mikroelemcsomagra bízzák. Az alacsony karbamidtartalom és magas nitrogén-kálium arány (1:2) hasonló eredményekre képes a teljes mikroelemsor társaságában, mint a mono műtrágyák, így kevesebb munkaórával érhető el vele egészséges és nagy termés a zöldségeknél. Köttetésben, fejlődésben lévő állományokban vagy épp káliumigényes időszakokban egyaránt jól teljesít. Ebben a termékben is található száraz foszforsav kiegészítés, így kiváló a vízoldékonysága és fokozza a tápanyagfelvétel hatékonyságát is.

„A talajból és az öntözőberendezésen keresztül is optimális táplálást biztosítok a paprikáknak, amit meg is hálálnak a növények. Az ICL Agrolution Special öntözőműtrágyája estében 2 naponta juttatok ki átlagosan 0,75 kg-t 1500 liter vízben feloldva. A váltónapokon, amennyiben szükséges, pótlom a plusz magnézium- vagy kalciumigényt. Folyamatosan figyelem a növények fejlődését, ahogy említettem, követem az EC és a pH alakulását is, ez befolyásolhatja a pontos mennyiséget, de általában 720-900 dkg között maradok. Az őszinte véleményem, hogy megéri beruházni az ICL műtrágya technológiájába, mert radikálisan leegyszerűsíti a teendőket.”

Általános dózisjavaslat, Agrolution Special 14-8-22+5CaO+2MgO+mikroelemcsomag:
4-6 g/m
2 javasolt dózis 0,8-1,5 g/l koncentrációban.

Az Agrolution Special öntöző műtrágya a benne lévő száraz foszforsavnak köszönhetően még kemény öntözővizekben is kristálytiszta oldatot ad.

Lerövidített út a nyereségig: ingyenes szaktanácsadás a magyar termelőknek

Magyarországon az ICL termékekhez itthon vízanalízisre, talajelemzésre alapozott ingyenes szaktanácsadás érhető el a termelőknek. Rácz Gábor területi képviselővel konzultálva költséges kísérletezés nélkül állítható össze a tápoldatozási recept.

Rácz Gábor növényvédelmi szakmérnöknél, az ICL területi képviselőjénél ingyenes szaktanácsadás érhető el a termelőknek a termékekkel kapcsolatban.

Jobb termés, kevesebb műtrágya-kijuttatással, valós megtérüléssel? Válassza az ICL műtrágyatermékeket! Keresse Rácz Gábor területi értékesítőt a további termékinformációkért, ingyenes szaktanácsadásért!

Keresse Rácz Gábor területi képviselőt a további termékinformációkért, ingyenes szaktanácsadásért!

Rácz Gábor növényvédelmi szakmérnök, ICL

tel: +36304881479 email: gabor.racz@icl-group.com

 

 

 

Kérdezzen tőlünk!