A napraforgó
A napraforgó a szántóföldi növénytermesztés egyik húzó és egyben sikerágazata. Napjainkra elérte a 550-650 000 ha-t. Nagyon nagy előnye, hogy a talaj és klimatikus viszonyokra kevésbé érzékenyí mint a többi szántóföldi kultúránk. A napraforgót jogosan szokták nevezni un. zsaroló növénynek, hiszen mélyrehatoló gyökérzetével igen jól hasznosítja a talaj tartalék tápanyagait.
Hasznosítása a hagyományos olajnyerésen ami hagyományos és un HO magas olajasavas hibridekből áll, még számos lehetőséget hordoz magában. A kipréselt olyajpogácsák állati takarmányozásra használható. Igen silány, szikes vagy homok talajok zöldtrágyájaként leszántva bedolgozva, növeli a talajok termékenységét és humusztartalmát.
A jelenleg használatban lévő hibrid fajták pedig genetikai potenciáljuk révén a hektáronkénti termésmennyiséget is emelik. A magasabb termésmennyiségekhez természetesen mondhatjuk, hogy nagyobb tápanyagmennyiségek is szükségesek. Én azonban a növény tápanyafelvételi dinamikájának ismeretében a tápanyagok célzott visszapótlására és a növény tápanyagfelvételi tulajdonságainak a figyelmbevételét és az alapján történő tápanyag visszapótlást javallok.
Napraforgó felépítése ( növény és virágzat)
A napraforgó tápanyagigénye
A tápanyag visszapótlásnál két alapvető irányvonal létezik az egyik a Liebig féle donga elmélet ami közismert európában és a világon. Azonban van egy másik amely William A. Albrecht nevéhez fűződő elmélet amit igazából már gyakorlatban is használunk. Albrecht egyet ért a minimum elmélettel és előtérbe helyezi a talaj termékenységének fenntartását, az első igazi gyakorlati tudós aki az elméletet a gyakorlatban is képes volt átültetni, és a korai organikus termesztők gyakorlati szakembere követendő kulcsfigurája. Azonban ez mellett arra is rávilágít, hogy nagyon lényeges szempont a tápanyagok egymáshoz viszonyított aránya így sokkal fontosabb, mint az, hogy melylik elem van minimum vagy maximum szinten. Hiszen az elemek egymásnak szinergistái és antagonistái. Azonban az antagonista elemek is segítik egymást ha az arányok megfelelőek. A bór és kalcium egymásnak antagonistái, azonban bór hiány esetén a kalciumot sem tudja felvenni, és beépíteni a növény. Vagy a mikroelemek közül pl a mangán hiányában a nitrát nem tud a növénybe épülni azonban savanyú talajokon toxikus koncentráció is feltárlódhat a talajoldatban, vagy a cink és foszor ez a két elem szerepel a starter mikroelem trágyákban. Abban a mennyiségben nem okoz antagonista hatást ellenkezőleg a gyökérnövekedést serkenti. Tehát a legújabb tápanyag visszapótlási javaslatok, akár szántőföldön és kertészetekben ezen az elven alapulnak ezen kellene alapulni. A kertészeti és elsősorban a hajtatási szaktanácsok egyértelműen ezt a módszert követik!
A tápanyagok szerepe a napraforgó tápanyag ellátásában
A napraforgó nagy tápanyag igényű ám gyenge trágyareakcójú kultúrnövényünk. Ennek oka, a már fent említett gyökérrendszerében van ami a tartalék tápanyagok rendkívül jó feltárásán kívűl a talaj vízkészletét is hatékonyan kiaknázza.
A makro tápanyagok közül a P és K pótlása adja a legnagyobb termés növekedést. A nitrogén ugyan általánosságban a legszembetűnőbb termés eredményeket realizál szinte minden kultúrában, viszont a napraforgó esetében annak ellenére, hogy a termés és szár lombozattal együtt igen komoly mennyiséget vesz fel, a gyakorlatban túlzott nitrogén adagolással gondot is okozhatunk. Azonban meg kell jegyezni, hogy ez a hagyományos nitrogén forrásokra érvényes. A burkolt technológia újabb lehetőségeket biztosít a termesztéstechnológiában.
Mi a burkolt technológia lényege? Miért is lehet erre a termelő gazdáknak szüksége? Miben tér el a hagyományos tápanyag utánpótlástól?
Az NPK tápelemek közül a foszfor a kaszatok teltségét növeli és csökkenti a léha kaszatok arányát. Hiányában az ellenkezője valósul meg, ami termés csökkenést eredményez.
A kálium a növény vízháztartásának szabályozásával a napraforgó aszálytűrő képességét, valamint betegségekkel szembeni ellenállóságát növeli. Ezen kívűl számos enzim alkotóeleme ( légzés és fotoszintézisben )
A foszfor a talaj kémhatásának megfelelően képes lekötődni, enyhén lúgos (pH7,1-7,9)-lúgos ( pH 8 felett) kémhatású talajokon kalcium foszfátok, savanyú kémhatású ( pH 5,5-4,5) talajokon alumínium és vas oxidok formájában csapódik ki és válik felvehetetlenné a növény számára.
Ezt a talaj okozta negatív hatást számos agrotechnikai megoldás mellett (szervestrágya; kalcium pótlás) a burkolt mini és normál granulátumú Agromaster család tagjaival igen eredményesen lehet kiküszöbölni.
A starter kezelések lényege a kezdeti gyors és erőteljes növekedés elindítása, nem pedig az egész évi tápanyag szükséglet biztosítása. Nem kell tőlük csodákat várni, azonban rendkívül kedvező indító hatásuk miatt a növények kezdeti fejlődésének megerősítésével járulnak hozzá a magasabb terméseredményekhez.
Az Agromaster start mini és normál burkolt granulált termékei közül mindig a talaj pH értékének megfelelőt kell választani. A talajvizsgálatból kitűnik a felvehető foszfor mennyisége a talajban.
Fontos!
Itt kell mejegyezni, hogy az AL (ammónium laktát ecetsav)-oldható P és K mennyisége a talajok tartalék P és K mennyiségét jelentik! Nem pedig a közvetlen és könnyen felvehető mennyiséget!! A növények számára könnyen-közvetlenül rendelkezésre álló mennyiséget az 1:2 vizes oldatból nyert eredmények mutatják meg!! Tehát a talajvizsgálatok és eredményüket azok értelmezését érdemes (igazi) szakemberekre bízni. A vízben oldható könnyen felvehető P és K mennyiséget sajnos a legtöbb talajvizsgálat hanyagolja ami gyakran fals eredményeket és szaktanácsokat tud okozni.
Milyen burkoltságú Agromastert használjak starterként?
A talajvizsgálati eredményekből a pH ismeretében ahol a pH 6,5 alatt és 7,2 felett van ott a magasabb burkoltságú Agromaster Start Mini vagy Agromaster MAP-ot vagy Agromaster NPK-t használjuk, Ahol az értékek a fent említett pH tartomány közt van ott használhatjuk az alacsonyabb burkoltságú starter Agromastereket.
A foszfor és kálium alapműtrágyákat általánosságban ősszel kiadhatjuk. Azonban ahol az Ak ≤ 25 és 29 között van ott a káliumot csak tavasszal adjuk a napraforgó alá, mert a téli csapadékokkal ( amennyiben van és lesz) kimosódhat a gyökérzónából.
Amennyiben foszfor ellátottságunk alacsony vagy a pH értékek miatt nagy a lekötődés veszélye úgy tavasszal adhatunk Pekacid 0-60-20 öntöző műtrágyát szántóföldi permetező géppel való kijuttatással. Mennyisége a P ellátottság függvényében 25-100kg/ha lehet. Költségileg nem sokkal magasabb mint a szuperfoszfát használata, azonban igen savas kémhatása révén a lekötődés veszélye nem áll fenn ( elsősorban magas pH értékű talajok esetében használandó pH 7,2 felett)
Amennyiben a P és K alaptrágyákat kiadagoltuk a területre úgy használhatunk starterként vetéssel egymenetben Agromaster Start Minit, 11-43-0 ( NP-73% ban burkolt mindkettő) és 12-44-0 (NP 44%-ban burkolt) és normál granulátumokat is pl 12-12-22+3CaO+2MgO+13SO3 2-3 hónapos feltáródású NPK 250-300kg/ha dózisban és/vagy 11-8-27+1,7MgO+2CaO+13SO3 1-2 hónapos feltáródású NPK-t. Sorkezeléssel a V4 és V5 fenofázisban adahtunk 40-0-5+4,5SO3 1-2 hónapos feltáródású NK-t 120-150kg/ha dózisban. A burkolt nitrogén pont az intenzív N felvételi periódusban szolgáltatja szabályozottan az N tápelemet ami szintén terméstöbbletet képes eredményezni.
Az Agromasterben a talajhőmérséklet változásai által meghatározott időintervallumon belül feltáródó tápanyagok, köztük az egyik legfontosabb és legkönnyeben kimosódó Nitrát-Nitrogén így szabályozottan de folyamatosan a növény fejlődési stádiumainak megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre.
Tehát a feltáródást csak a taljhőmérséklet szabályozza, ami a növény életfolyamataival összahngban van, és így nincs káros sókoncentráció a gyökérzónában.
Milyen feltáródási idejű műtrágya javasolt a napraforgó alá?
Itt van jelentősége a napraforgó tápanyagfelvételi dinamikájának. A lassú fejlődést, hirtelen növekedés váltja fel. Április vetés esetén a V1-V2-3-4… vegetatív fázistól az R1-R… fázisig kb 3 hónap telik el. Amint látható a felvételi dinamikából az Intenzív N és K felvétel a V8 és R1 közti időszak, ami durván 3 hónap. Azonban az áprilisi talajok hidegek. Ezért javasolható az 1-2M jelű, burkolt nitrogént tartalmazó Agromaster műtrágyák, mivel feltáródási ütemük pont erre az időszakra éri el a maximumot. A növény ez után is vesz fel tápanyagot azonban a legtöbbet a már felvett tartalékolt készletekből fogja beépíteni a termésbe.
Alacsony kéntartalmú talajokon eredményesen használható a Polysulphate termék 0-0-14+6MgO+17Cao+48SO3 összetétellel ahol a kén 60 napig felvehető a növény számára. A kén fontos az olajtartalom és fehérjetartalom érdekében, emellett a termék igen könnyen felvehető káliumot és nagyon jó arányban lévő Mg és Ca található ebben az organikus termesztésben is alkalmazható ásványtrágyában + mikroelemek (B;Fe;Zn…)A magnézium és kalcium szintén igen jelentős a napraforgó számára.
A kalcium a sejtfal alkotója szilárdságát neki köszönheti. A kálium mellett a kalcium szintén növeli a növény ellenálló képességét. Hiánya esetén a gyökérnövekedés is gátolt és az intenzív növekedés szakaszában ( mivel a sejtfal alkotórésze) levélszél majd pedig teljes lombozat száradás is előfordulhat. A részleges hiány esetében, gyakorlatilag a fotoszintetikus felület csökken így a termés mennyiség is csökkenhet.
A magnézium a klorofil központi eleme, így hiánya közvetlenül terméscsökkenést eredményez, mivel a fotoszintetikus aktivitás csökken vagy meg is állhat, ami a növény pusztulásához vezethet. Mindkét elemből jelentős mennyiséget igényel a napraforgó.
A magnézium és kalcium számos úton pótolható a ( kalcium karbonát;dolomit formájában) Ezen anyagok Ca és Mg tartalékokat is képeznek a talajban, javítják szerkezetét. Hiánytünetek jelentkezése esetén pedig a lombtrágyázást javasoljuk, mint azonnal megoldást, Agroleaf lombtrágyákkal.
Mi az előnyük a burkolt szabályozott alaptrágyák használatának?
A szükséges alap- és fejtrágya adagok akár egy menetben és egy alkalommal is kijuttathatók a teljes termesztési periódus idejére, ezáltal csökkentve a munkafolyamatok számát. Így időt pénzt takaríthatunk meg és a taposási kár okozta talajtömörödés csökkenthető, a termésmennyiség viszont növelhető.
Az alaptrágyák hatását és a talajból hasznosítható tápanyagok mértékét lombtrágyával hatékonyan tudjuk növelni. Ezen kívül a bór pótlását a talaj borát tartalma mellett ami savas talajokon elegendő bórt biztosíthat a növények számára a pH emelkedésével ez csökkenő lehetőség, ott érdemes használni B-tartalmú lombtrágyát. Itt megoszlanak a vélemények. Javasolható a magas 8-10%os bórt tartalmazó készítmények és javasolható a magasabb bórt tartalmazó NPK+TE tartalmú lombtrágyák. Természetesen, mivel szántóföldi kultúráról van szó nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a költséghatékonyság megtartásában.
A lombtrágyázás hatékony alkalmazásához szintén érdemes a tápanyagfelvételi dinamikát figyelembe venni. Az alábbi diagram egy lehetőséget biztosít az optimális kezelés-kezelések eszközölésére.
Napraforgó lombtrágyázási javaslata
Az Agroleaf Power kezelést már az első levelek megjelenése után érdemes kezdeni, a vegetációs fejlődésért és a betegség ellenállóság fokozására. A napraforgót még csillagbimbós állapotában is érdemes kezelni hidas traktorokkal, majd a virágzás kezdetén érdemes megismételni a kezelést Agroleaf Power total 20-20-20+TE 5kg/ha vagy Agroleaf Crop oil 6-18-31+2MgO+21SO3+TE használatával, 5kg/ha dózisban. Olajos növények számára készült összetétel a magas kálium és kén tartalom segíti az olajszint emelésében.
Számos más lombkészítmény is megtalálható az ICL-Sf palettáján a két említett, vízben oldható általánosan használható lombtrágya mellett.
Elit Liquid B
9% bór tartalmú+ aminosavakat tartalmazó unikális bór forrás. Azon termelőknek akik csak a bórt szeretnék pótolni
Agroleaf liquid Moly B
NPK 4-16-4+0,1B+2Mo tartalmú folyadék lombtrágya. A rendkívül tiszta hatóanyagokon felül még un. Surf Active technológiát is tartalmaz ami a hatóanyagot a növény felszínére ragassza és egy hosszabb akár 2-3 hetes folyamatos tápanyagellátást biztosít. A bór mellett lévő Mo leegyszerűsítve a nitrogén feltáródást és megkötést biztosítja a növény számára. A magas P tartalom pedig a virágzás ideális lefutásában segíti a napraforgót.
Szabályozott feltáródású garnulált műtrágyák
Termék név | Összetétel | kijuttatás | rövid leírás |
Polysulphate | 0-0-14 + 6MgO + 17CaO + 48SO3 250 – 300kg/ha |
Vetés előtt | eszenciális kálium magnézium kalcium és hosszú hatású kén forrás |
Agromaster Start Mini | 11 – 43 – 0 25 – 30kg/ha | vetéssel egymenetben |
Magas 73%-ban burkolt NP a szélsőséges ph értékű talajokra |
Agromaster Start Mini | 12 – 44 – 0 25 – 30kg/ha | vetéssel egymenetben |
Alacsonyabb burkoltság 36%- os a kedvező pH értékű talajokra |
Agromaster MAP | 11 – 48-0 MAP 100 – 150kg/ha | vetéssel egy menetben |
magas 73%-ban burkolt NP a szélsőséges ph értékű talajokra normál granulátum 1-2 hónapos |
Agromaster | 11-8-27 + 1,7MgO + CaO + 13SO3 250 – 300kg/ha |
vetéssel egy menetben/ vetés előtt |
MOP alapú normál garnulált 1-2 hónapos 60% N burkoltságú alap |
Agromaster | 20 – 25 – 10 + 6SO3 150kg/ha | vetéssel egymenetben |
startra hatás 2-3 hónapos termék 40%N burkoltság. Kimondott sivó homok talajokra |
Agromaster | 40 – 0 – 5 + 4,5SO3 130 – 150kg/ha | V4-V8 között | szabályozott nitrogén a mag és kaszatképződés segítésére |
Lombtrágyázási javaslat napraforgóra
Termék név | Összetétel | kijuttatás | relatív foszforhiány esetén |
Agroelaf Power | 12-52-5+TE 5kg/ha | V3-V4 | rövid leírás |
Agroleaf Power special | 14% Zn EDTA 0,3-0,5kg/ha | V4-R1 | Cinkhiányos területeken megelőzésként |
Agroleaf Crop Oil | 6-18-31+2MgO+TE+21SO3 5kg/ha |
R1 | csillagbimbóban virágzás és olajszint emelése |
Agroleaf Power High K | 15-10-31+TE | R1-R3 | virágzat minőségének és a végső hozam javítása |
Agroleaf Liquid Moly B | 4-16-4+0,1B+2Mo 1-3 l/ha | R4-R5 | Extra Bór, és Mo virágzás, megtermékenyülés segítése, nitrogén átalakítás segítése |
A Pekacid 0-60-20 öntöző műtrágya. Növényvédelmi munkálatoknál érdemes használni 0.5-1g/l dózisban a növényvédelmi készítmények előtt bekeverni a tartályba.
Csökkenti a pertvíz pH és hidrogén karbonát szintjét. Ami a növény orvosságok hatékonyságát nagymértékbe javítja, és a permetezőgép rendszereit is képes tisztán tartani.
A pekacid nem bántja a lombozat viaszrétegét!
Költség takarékos hatékony megoldás! a Gazdák szeretik!
A javasolt technológia a napraforgó alap tápanyag igényét az induláshoz fedezi,a környezeti tényezők viszont változtathatnak a kijuttatni tervezett mennyiségeken és a szezonban is történhetnek korrekciók, azonban a folyamatos nyomonkövetéssel úgy gondolom, hogy a termesztés sikeres és a talaj erőt fenn tudjuk tartani.